Az első szimfónia valószínűleg Lukavecen íródott Morzin gróf kúriáján 1759-ben.

    A szó, az elnevezés és a tartalom, a műfaj elég nehezen, sok bizonytalanság közepette talál majd végleg egymásra

    ez a folyamat is Haydn életművének vívmánya lesz elsősorban.

    Sok mindent neveznek így már egy-két évszázad óta: helyenként minden bonyolultabb több szólamú hangszeres tételt, másutt az összetett, énekes-hangszeres művek egy-egy önálló zenekari szakaszát, később egyre inkább a hosszabb művek ünnepélyes kezdőtétele fölé írják a „sinfonia” szót, akár operák, akár a táncdarabokból álló szvitek élén.

    Ez utóbbi esetben gyakran „ouverture”-nek is nevezik

    az elnevezés a teljes szvitre is átmegy és róla néha – inkább maradiságból, tévedésből – az újjáalakuló, a század közepén már önállósodó modern zenekari formára is.

  • Az új műfajnak egyik forrása tehát az olasz operanyitány
  • egy idő óta gyors-lassú-gyors szakaszokra tagolódik állandó képletként
  • a másik bizonyára a szvitmuzsika tételeinek hangulati, karakterbeli, tipizáló váltakozása.
  • a divertimento-muzsikától a legelső szimfóniák is határozottan elhatárolják már magukat.
  • H. kismartoni tartózkodása idején nyerik el végső formájukat.
  • Az új szimfóniák első összefüggő sorozatában a lelkes kíváncsi gesztus kap fő szerepet: mire való, mire képes voltaképpen a zenekari apparátusa.
  • Haydn kismartoni szimfonikus székfoglalói a Reggel, a Dél¸és az Este szimfóniák.
  • A divatos ábrázoló igényeket csak itt-ott elégítik ki, különösen a sorozatot lezáró „Vihar”-tételben.
  • A színhatás-beli próbálkozások néha messze vezetnek, olyan messze, hogy maga a hangszer-effektus, a hangzás puszta újdonsága vagy érdekessége már-már háttérbe szorul, mert közben kinőtt belőle.
  • A forma problémája ekkor még nem annyira az egyes tételeké önmagukban, mint inkább a teljes szimfónia-egység rendjéé, a tételtípusok megválasztásáé.
  • A komoly tónusú lassú kezdet például
  • a legérettebb művekben majd a gyors első tétel bevezetője, előkészítő „küszöbként” lép fel.
  • A „legkönnyebb” helyett néha a „legsúlyosabbat” állítja a mű végére.
  • Hogy a menüettnek helye legyen-e a szimfónia ciklikus rendjében – évekig nem dől el még véglegesen.
  • Az ábrázoló, képszerű tendenciák elsősorban a játék, a tréfa lehetőségeit jelentik ekkor, a Reggel szimfónia skálázgató „énekleckéjét”
  • a Filozófusnak nevezett szimfónia komolykodó, régieskedő karikatúráját…
  • De még messzebbre megy Mozart elébe a kismartoni szimfónia-sor legmerészebb és legnyugtalanítóbb tagja, a „Lamentáció” (d-moll) szimfónia felajzott ritmikájával, amely fölött a régi egyházi dallam elnyújtott hangjai úsznak.
  • Az 1770-es években a szimfónia megújul Haydn művészetében.
  • A zeneszerző megírja az első teljes remekművek sorát: három nagy moll szimfónia gyűri maga alá elsősorban a Sturm und Drang-os kalandok, szélsőségek veszélyeit, azáltal, hogy melyről fakadó, szrító tragikummá sűríti, rendezi őket. A „szenvedély” szimfónia (f-moll, 49. sz.) nyitja a sort már 1768-ban, négy tételen át egyetlen lenyűgöző ívben végighúzódó sötét pátoszának újdonságával. (Elképzelhető hogy a „Lamentáció” szimfónia is ezen művek közül való.) A 44.-es e-moll („Gyász”) szimfónia azért lényeges, mert itt születik meg a lassú tétel új funkciója, ahogyan a többi tétel tragikus vívódását ellensúlyozza.
  • A híres Búcsú-szimfónia (fisz-moll, 45. sz.) már kifelé vezet a nagy tragikus művek rövid időszakából.
  • Moll hangja lényegesen megszelídültebb már
  • anekdota fűződik a keletkezéséhez: A herceg megtiltotta a zenészeinek, hogy az eszterházi idény-tartózkodásra magukkal hozzák a családjukat. Mivel az idő már túl hosszúra nyúlt, és a Kismartonba való hazatérésről még nem volt semmi hír, a zenészek nyugtalankodtak. Ezért új szimfónia szólt az esti hangversenyen; egy meglepetés! A mű végefelé az izgatott finálé egyszercsak megáll, és minden szokásos forma ellenére újra lassú tétel indul. Néhány ütem múltán egy kürtös és egy oboás eloltja a lámpáját, összecsomagolja a hangszerét, és kimegy a teremből. Rövidesen újabb és újabb zenészek követik a példájukat, mígnem már csak a két hegedűszóló marad, s az ő csöndes dialógusukban hal el a különös szimfónia. A herceg kegyes hangulatban volt, s megértette karmesterének e különleges üzenetét: végre hazautazhattak a zenészek. A Búcsú-szimfónia mai előadásain sem marad el ez a játékos szertartás – ez nem pusztán külső hagyománytisztelet, hiszen Haydn emberi karakterének, művészi felfogásának és helyzetének egy-egy alapvető vonását idézheti fel a tréfa keretében a hallgató számára.
  • A nagy moll-szimfóniákkal egyidős az Esz-dúr (Merkúr, 43. sz.) szimfónia, melyben egyetlen kis motívum aprólékos szétboncolásából építi fel lassú tétele nagyobb részét, a finálé vége felé pedig meglepő megállásokkal-újraindításokkal szabdalja szét a téma dallamvonalát.
  • A 46. H-dúr szimfónia ugyancsak a finálé végén váratlanul visszaidézi a menüettet, hogy annál jobban felcsigázza a várakozást a befejezés fantasztikus szellemessége előtt.
  • Egyre kevésbé van szüksége a Haydn-szimfóniáknak a külső különlegesség feltűnő ötleteire, mint pl. a hegedűk alsó húrjának lehangolására egy-egy izgalmas, sötét harmóniahatás érdekében.
  • Haydn szimfonikus művészete ezekben az években végleg eléri azt a célt, amely felé kezdettől fogva halad: az osztrák-német szimfónia a világ szeme láttára emelkedik ki mindenféle zenekari muzsikálás napi lehetőségei és alkalmai közül.
  • Most kezd felnőni az eddigiek (energikus, sokoldalú kezdő-allegro, az elmélyülten-érzelmes lassú darab, a néptánc-eredetű menüett és a virtuóz, humorban gazdag finálé) mellé egy újabb is: az első tétel elé kerülő pathetikus, méltóságteljes, lassú bevezető, amely az 57. sz. D-dúr szimfóniában először üti meg legérettebb, kései társainak súlyos hangját.
  • Így szólal meg, már modernül-teljes összetételében az 54. sz. G-dúr szimfóniában.

A szimfóniák terén nincs olyan ugrásszerű áttörés, mint a vonósnégyesekben. A jellemzők fokozatosan alakulnak ki, szilárdulnak meg, s a műfajnak mindig újabb és újabb oldala domborodik ki

A párizsi szimfóniák idején (’82-’87) már minden szimfónia önálló, a markáns képlet; egy-egy tétel-kezdet, mint egy-egy alapélmény félreismerhetetlen tükre, lerögzítése.

Haydn londoni tartózkodása idején is szüntelenül újabb és újabb szimfóniák íródnak: új, tizenkettes sorozat indul – egyenlő számban elosztva Haydn két londoni útján. Ezek esetében már illuzórikusnak mondható az egyes tételfajták külön vonásairól beszélni, esetleg a „népdal-fantáziák” végigdalolt variációiról az Üstdob a Katona vagy az Üstdobpergés szimfóniában.

Advertisement

Az egyes tételfajták külön-külön útjainak betetőzése ez mind – de a londoni szimfóniák alapélménye nem is ez már, sokkal inkább az, ami összeáll belőlük: egy-egy egész mű önálló költői egysége, egy-egy szimfónia önálló világképe.A tizenkét mű közös stílus-egységévé is összeáll.

A sorozatnak a második londoni útra készült fele – de legalábbis az utolsó 4 szimfónia már nagyon kétségessé teszi ezt az összetartozást (pl. Óra-, Üstdobpergés-szimfónia).

***************************************************************************************

Advertisement

  • szimfónia: ünnepélyes, reprezentatív műfaj, „szabadtéri jelleg, hangszeres semlegesség. Nagyobb formai tömbök, lassabb harmóniaritmus → könnyebben befogadható. Eredete: nápolyi operanyitány

Haydn és a szimfónia kapcsolata

  • elsősorban a hallgatóhoz szóltak (kamarazene → játékos)
  • virtuóz szólóállások a zenészek örömére is
  • 1760-as évek: még főleg privát zenélések; 1780-as évek: már nagyzenekar, nyilvános zenélések, Haydn-nél is
  • megerősített basszus, szigorú forma, kötött tempó
  • korai szimfóniái (kb. 1770-es évek elejég): drámai, egyéni hang, kissé modorosan
  • Sturm und Drang (1770-es évek eleje) – „Búcsú”, „Gyász”, „Mária Terézia”

ð drámaiság, érzelmek – de: megmaradt a fegyelmezettség → intellektuális erő

  • folyamatos fejlődés 1772 után – stílusa csiszolódik
  • szólóállások már nem önállók, hanem a forma részei
  • 1780-as művek: letisztultság, tiszta meghatározottság („A királynő”, „A tyúk”, „Medve”)
  • általános törekvés a természetességre, egyszerűségre
  • szellemesség, játékosság még a legkomolyabb szimfóniákban is