This is a platform for User Generated Content. G/O Media assumes no liability for content posted by Kinja users to this platform.

Dodekafónia és az új bécsi iskola

Illustration for article titled Dodekafónia és az új bécsi iskola

Dodekafónia: 12 hang teljes egyenrangúsága, funkcionális zene teljes halála, helyébe egy a 12 hang sorrendjét meghatározó, változatlan sor szerepel a zenében. A zeneszerző rögzíti a sorrendjét a 12 hangnak, mely majd a dallamban így jelenik meg => nincs rögzítve a ritmus, a dinamika klasszika/romantika előtti gondolkodásmódja jön vissza => fúgaszerkesztés szigorúsága köszön vissza. Sztravinszkij később vette át, Bartók egyáltalán nem. Mathias Hauer volt a dodekafónia atyja => hangok funkciótlanítása. Schönber úgy gondolta, h ebből majd egy új tonalitás alakul ki. Dalchstadti iskola: szerializmus, tonalitás (a szocializmusban Mo.-n is tiltott volt). 1956 után játszották Schönberg első dodekafón darabjait (melyeket az 1920-as években írt). Az 1960-as évektől a komponálás módja is szabadabb lett, az egész az atonáliskorszak megregulázásából indul ki. Neoklasszicizmus (látszólag visszafordul, klasszikus formák, tonalitáshoz jobban viszonyul, de nem kevésbé avantgarde, mint a dodekafónia) => egyidős a dodekafóniával (avantgarde irányzat).

Advertisement

A dodekafónia megszilárdulásának okai:

- I. vh. után szilárd talaj, rend keresése

- ’20-as, ’30-as évek: oratórikus műfajok újjáéledése (Bartók: Cantata Profana - 1930, Debussy: Szt. Sebestyén), új drámai előadásmód: Sztravinszkij – Oidipus Rex, népi szöveg, ehhez való viszonyulás.

Advertisement

- zenés színpad: antik témák jönnek elő (Ariadné-téma), neoklasszicizmus, opera-balett keretén belül.

- Jean Cocteau: szövegek terén alkotott nagyot, szövegeiből operát készítettek.

Advertisement

Lecsupaszítottság fontos, olyan korba nyúlik vissza, melyre a strukturáltság jellemző volt (Haydn)

Francia „hatok”: kiáltvány => világossága a szerkezetnek, átlátható, érzelmi értelemben szikár. Legyen v.mi, ami fr. zenének mondható.

Advertisement

Dodekafónia

A dodekafónia elve

Az ún. második bécsi iskola megalapítója, Schönberg a legradikálisabb átalakítások képviselője volt a modern zene területén. 1923-ban újból komponálni kezdett, és a zene új szervezeti módjával ajándékozta meg a világot: „Ezt a műveletet a tizenkét csak egymásra vonatkoztatott hanggal való komponálás módszerének neveztem el.” Olyan új „rend és törvényszerűség” volt a cél, amely helyettesíteni tudja a tonális harmóniarend formaalkotó erejét. Egy Josef Matthias Hauer nevű zeneszerző hasonló módszert dolgozott ki (tropustan), de a köztudatban Schönbergé az elsőség (valamint Schönberg dodekafóniája nagyobb alkotói szabadságot biztosított).

Advertisement

Schönberg azt kereste – és már Bach is ezt kereste –, hogy hogyan lehet tökéletes egységet elérni egy zenedarabon belül. Úgy vélte, hogy új módszere „megfelel a hangzástér abszolút és egységes érzékelése elvének”. De ha már megvan a zene, akármilyen is a rendszere, hangoztatta Schönberg, a zenészek és a hallgatóság felejtse el a rendszert, és a zenét mint zenét ítélje meg. „Nem tudom elégszer mondani, hogy az én műveim tizenkét hangú kompozíciók, nem pedig tizenkét hangú kompozíciók!”

Ez az új zene alapjában véve horizontális (ellenpontozó szerkesztésű) volt a romantikusok vertikális (akkordikus) komponálásával szemben. Dallamvonalát széles hangközugrások darabolják fel. A hangszereket és az emberi hangot szokatlan regiszterekben használja. Fölismerhető témák helyett a hangsorból merített sejtek szerepelnek.

Advertisement

A Reihe

Schönberg tizenkét hangú (vagy dodekafon) módszere a kompozíciót a kromatikus skála tizenkét hangjából alkotott sorokra (Reihe) alapozza, melyeket úgy rendez el, hogy egyetlen hang se ismétlődjék az alapkészleten belül addig, amíg a másik tizenegy meg nem szólalt. Ezáltal egyik hangjegy sem fontosabb a másiknál. A hangsor úgy van elrendezve, hogy nem lehet érezni a hármashangzati (hagyományos) harmóniát (Berg megszegi ezt a szabályt). Ezek a biztosítékai annak, hogy a hallgatónak ne legyen semmiféle tonális érzete. Ez az alapsor, a tizenkét fokú széria, témaként vagy motívumként viselkedik.

Advertisement

Háromféleképpen alakítható: játszható tükörfordításként (mindegyik hangközlépés iránya megfordul), utolsó hangjától visszafelé (rákfordítás) és a rákfordítás tükreként (ráktükörfordítás). Mindezek tükörformák, és nem újak. Már Bach is használta őket A fúga művészetében és másutt. A négy forma kiindulhat a kromatikus skálának mind a 12 hangjáról (transzpozíciók) – ezzel minden mű számára 48 Reihe áll rendelkezésre kiindulópontként.

A Reihe hangjainak együtthangzását nem szabályozza semmi. Szélsőséges sűrétese a tizenként hangú akkord.

Advertisement

Különleges Reihe-struktúrák

Egy Reihe hangközei meghatározzák a Reihe, egyszersmind az egész darab jellegét. A zeneszerző személyisége így már a Reihében kifejezésre jut.

Advertisement

Schönberg Reihéi igen disszonáns hangközök révén túlnyomórészt nagy atonális feszültséggel rendelkeznek.

Berg Reihéi konszonáns, sőt, tonális mezők kialakítására törekednek konszonáns hangközeikkel és hármashangzataikkal, mint például a Hegedűverseny Reihéje.

Advertisement

Webern sorainak belső struktúrája gyakran már önmagában is magas szintű konstrukcióról és sűrű vonatkozási rendszerről tanúskodik. Így például az op. 24-es Concerto sora önmagában alapsor, rák-, tükörfordítás és ráktükör három hangból álló szimmetrikus csoportok formájában.

A szeriális zene korai formája

A tizenkét hangú technika a hangnak csak az egyik paraméterét, a hangmagasságot ill. a hangmagasság-viszonyokat szabályozza. A Reihe-gondolkodás kiterjesztése más hangparaméterekre, mint a hang időtartama, hangerő és hangszín 1950 után a szeriális zene kialakulásához vezetett, annak is két formájához: a punktuális (hangonkénti sorszabályozás) és a statisztikai kompozícióhoz (a hangkomplexumok szabályozása). A mintakép Webern Reihe-gondolkodása volt.

Advertisement

A határokat azonban zenei szempontból gyorsan elérték: a struktúrák hallás után követhetetlenek, a hangokat pedig a hiperpontosan megadott paraméterek szerint nem lehet pontosan sem elénekelni, sem eljátszani. Ez egyike volt azoknak a tényezőknek, amelyek az előadót kizáró elektronikus zenéhez ill. a véletlent betervező aleatóriához vezettek.

Arnold Franz Walter Schönberg (Ausztria, Bécs, 1874. szeptember 13.USA, Los Angeles, 1951. július 13.) osztrák zeneszerző, a dodekafon zene és a szerializmus technikájának megalkotója. Tanárként is a század legnagyobb hatású egyéniségei közé tartozott. Kiemelkedő növendéke volt többek között Alban Berg és Anton Webern.

Advertisement

Alban Berg (1885-1935)

Osztrák zeneszerző, Schönberg tanítványa. A második bécsi iskola tagjai közül ő volt a legromantikusabb, rá hatott leginkább Wagner, Mahler és az utóromantika. Életművét három korszak szerint lehet kategorizálni.

Advertisement

Tonális periódus. Mintegy 140 fiatalkori dal.

Szabad atonális periódus. Tanulmányait ekkor (1910-es évek második harmada) fejezte be. Zongoraszonáta, op. 1 (1907-1908), Vonósnégyes, op. 3 (1911), Négy darab klarinétra és zongorára, op. 5 (1913), Wozzeck, op. 7 (1917, 21, ősbemutató: 1925, Berlin), Kamarakoncert zongorára, hegedűre és 13 fúvóshangszerre (1923-25)

Advertisement

Utolsó alkotói periódus. Berg ekkor már felhasználja a tizenkétfokúság elemeit is. Lírikus szvit vonósnégyes, 1925-26, Lulu című opera (1928-35), Hegedűverseny (1935)

Anton Webern (1883-1945)

Osztrák zeneszerző, Schönberg tanítványa. A makrokozmosz helyett a mikrokozmosz világát kutatta, a finom, rövid életű, poentillisztikus hangok és csöndek világát, új hangkapcsolatokat, a folyamatos aforisztikus lepárlást, a finoman csillogó hangszerelést. Zenéje az idővel egyre tömörebb és kurtább lett. Schönberg és Berg sosem tudott teljesen elszakadni a romantikától; egyedül Webern dolgozott tiszta hangkonstrukciókkal, teljességgel elutasítva a romantikus retorikát. Annyira tömörek voltak a művek, hogy egy-egy darab esetleg csak néhány percig tartott, olykor pedig még egy percig sem.

Advertisement

Halála idején alig ismerték zenéjét, amely azonban az utóbbi negyedszázad alatt világszerte elterjedt: 1962-ben megalakult a Nemzetközi Webern Társaság. A húszas években írt dodekafon művei (Három népi szöveg /Drei Volkstexte/, op. 17; Vonóstrió, op. 20) a zeneszerzői technikának arról a pontjáról indultak el, ahová Schönberg és Berg érett művei megérkeztek. Webern azonban ennél is tovább ment, amikor a dodekafon szerkesztést szeriális struktúrává fejlesztette. Ez volt a leghatározottabb elfordulás a zeneszerzés múltjától, gyökeres szakítás az európai zene egész hagyományával. A szeriális zene rövid eszmevillanásokban történő, olykor alig érzékelhető, minden eddigi jelrendszernél tömörebb megnyilatkozása volt, ahol nemcsak a harmóniák rendjének kötöttsége bomlott fel, nemcsak a dallam folytonossága oldódott meg, de a hangszerek funkciója is minimális jelzések minimális időtartamára szorítkozott, és a hangmagasság regiszterei is rendkívüli gyorsasággal váltakoztak, így emelve ki a hallgatót a tér és idő stabil kereteiből. Az egyes hang hangzása és színe itt a zeneszerző műgondjának fő feladata (Klangfarbenmelodie), mert ezzel kell egy másodperc alatt kifejeznie mindazt az emocionális tartalmat, amit elődei olykor egy teljes tételen át közvetítettek. Ennek az elvnek következetes megvalósítása okozza Webern műveinek végletes rövidségét és érzékenységét.

Share This Story

Get our newsletter